| Egyenlített a Tolna |
Bár kétszer is vezetett, vereséget szenvedett a DVTK-Vénusz női futsalcsapata az NB I döntőjének második mérkőzésén idegenben. Folytatás két hét múlva Miskolcon.
Tolna-Mözsi FSE – DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont 3–2 Tolna, Tolna Városi Sportcsarnok. V: Kőrösi J. (Eke L., Molnár H.).
Tolna: Vincze – Simon, Hodován, Szekér, Ganczer. Csere: Godvár, Schlotthauer, Fábián. Vezetőedző: Laki Zoltán.
Vénusz: Nagy – Csepregi, Váradi, Bernáth, Újvári. Cs: Szőke, Ivanics, Fekete, Kovács, Mikó, Garadnai, Almási (k). Vezetőedző: Sárréti Géza.
Gól: Szekér (11.p.), Ganczer (24.p.), Fábián (30.), illetve Váradi (1.p.), Bernáth (14.p.).
Sárga lap: Mikó (33.p.).
Kiállítva: Csepregi (25.p.).
Az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó párharc állása 1–1. A harmadik mérkőzés Miskolcon, május 27-én, vasárnap délután 5 órától lesz a Generali Arénában. |
|
| 17 fős kerettel készül a női kosárlabda válogatott az Eb-selejtezőkre |
Megkezdte a felkészülést a Stefan Svitek vezette női kosárlabda-válogatott. A szlovák szakvezető 17 játékost hívott be a júniusi és júliusi Eb-selejtezőkre, köztük négy fiatalt is. Elutazhatott a szlovákiai erőnléti edzőtáborba az 1990-es születésű, de már rutinosnak számító Krivacsevics Tijana, az 1991-es Bálint Réka és Raksányi Krisztina, valamint az 1992-es Szécsi Orsolya is.
Az edzőtábor után néhány napot Miskolcon edzőtáborozik a keret. Az első felkészülési meccset május 18-án 17.00 órától Hollandia ellen rendezik a miskolci Generali Arénában, majd egy nappal később Felsőzsolcán is megmérkőzik a két válogatott. Ezt soproni edzőtáborozás követi, melynek végén az oroszokkal és a románokkal is összeméri tudását a csapat. A válogatott június elején Karlovy Varyban folytatja egy rangos négyes tornán, és június 13-án Fehéroroszország ellen veszi kezdetét a kontinensbajnoki selejtezősorozat. Portugália, Izrael és Ukrajna a további ellenfél. Az első két csapat vehet részt.
|
|
| Baranta Világkupa |

Baranta Világkupa a Magyar műveltség és honvédelem napjai Miskolcon a Miskolc Városi Szabadidőközpontban és a Népkertben 2012. május 18-20.
Műsorterv:
Népkert, Jégcsarnok - péntek:
Élő történelemóra
Megnyitó ünnepség
Waszlavik Gazember László könyvbemutató és koncert
Rejtező Zenekar koncert
Jégcsarnok - szombat:
Eőry Ajándok: Gyógyításunk Kínába vezető gyökerei - Meridián torna, egészségmegőrzés magyarul
Varga Mihály: Bugaci bőrdudás: pásztorhagyományok, népmesék
Déli harangszó: Ima
Ács Gyula: Tárogató
Tehetségkutató gála: III. helyzettek
Érpataki Asszonykórus
Eperjesi Gergő: Wass Albert: Üzenet haza
Huszárverbunk: Kisgyőri és bükkaranyosi huszárok
Kisgyőri Népdalkör: Népdalok
Tehetségkutató gála: II. helyzettek
Kösöntyű Néptáncegyüttes
Eperjesi Gergő: Hiszek egy Istenben
Kökörcsin Néptáncegyüttes: Szegedi táncok
Tehetségkutató verseny: I. helyzettek
Szinvavölgyi Néptáncegyüttes: Lakodalmas
Petrás Mária
Tatros zenekar
GÁLA
TÁNCHÁZ: Tönköly Zenekar, Barsi Csaba, Tatros
Jégcsarnok - vasárnap:
Eőry Ajándok: Meridián torna, egészségmegőrzés magyarul
Tardi Néptáncegyüttes: Matyó néptáncok
Kubinyi Tamás: A magyar népzene gyökerei
Déli harangszó: ima
Dr. Nagy Ferenc: Csillagösvényen. Pünkösdi lovastúra
Kurul Dobkör koncert
Harai Dénes - Raffai Ernő bemutatásával: Magyar katonahősök könyvbemutató
|
|
| Omega 50 - Jubileumi Szimfonikus Koncert |
Az Omega 50 éves évfordulója kapcsán országos turnéra indult. A koncertekre a jegyek értékesítése folyamatos.
A tavaszi hadjárat március 9-én indult és májusig péntek-szombatonként hazai sportcsarnokok a célpontjai. Ennek a sorozatnak a programja három részre épül. A szokásos előzenekari funkciót a Szimfónia rész helyettesíti, amit a Rapszódia és egy Nosztalgia blokk követ. A koncertek szokásosnál ünnepélyesebb hangulatát szimfonikus zenekari kíséret emeli.
Időpont 2012. május 25. 20:00 óra, kapunyitás 19:00 óra
Helyszín: Generali Aréna 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.
Jegyár egységesen: 5000 Ft |
|
|
Kezdőlapnak!
Kedvencekhez!
Hírlevél




|